Rólam
út az absztrakt színházig
Az intuícióm korán a művészet és az önkifejezés felé terelt, ezért már gimnáziumi éveim alatt megismerkedtem a színházi alkotás alapvető folyamataival, érettségi után pedig színészképzésre jártam. A színpad szeretete ellenére egyérteműen éreztem, hogy nem ez a formanyelv az én személyes kifejezőeszközöm. Nem tudtam pontosan, hogy mi hiányzik, amíg nem vettem részt Jakob Nóra tanárom tárgyszínházi workshopján. Kifejezési lehetőségeim kitágulása felszínre hozta bennem azt a határtalan kreativitást, amelyet tudatalatt kerestem és aminek összetéveszthetetlen ereje volt: egy költészettel, metaforikus képekkel és kreativitással teli világ.
Így fedeztem fel a színészet mellett az absztrakt színházat, és ezzel megtaláltam művészi kibontakozásom végleges terepét.
Ezzel az újszerű érdeklődéssel jelentkeztem a berlini „Ernst Busch“ színművészeti főiskolára, hogy kortárs bábszínészetet tanuljak, illetve hogy egy teljesen új művészi közegben, minden gátlástól megszabadulva tanulhassam ki a közösségi színházcsinálást. Az „Ernst Busch“ elvégzése óta szabadúszóként dolgozom (jelenleg Lipcséből), és a különböző figurális színházi formákat alkalmazok klasszikus kőszínházi vagy interdiszciplináris munkákban.


a formanyelv
dolgok színháza
Számomra a „dolgok színháza“ (ez az gyűjtőnév a nyugateurópai, azon belül a német kortárs bábművész szaknyelvének bevett kifejezése) a költészet világába való belépést jelenti. A hétköznapi tárgyak, történetek és emberek mögött a láthatatlan, a csodálatos, a leírhatatlan rejtőzik. A figurális játék sokrétű megnyilvánulásai számomra a forma határainak feltárását, a perspektívák megfordítását, a fizikai szabályok felforgatását és a művészi képzelet kitágítását jelenti.
színház, mint kommunikációs tér
Művészi motivációm forrása a találkozásra és egymásra hatásra való lehetőség. A színházzal egy olyan hagyományt ápolunk, amely olyan régi, mint maga az emberiség: összegyűlni és történeteket mesélni. Azok a történetek érdekelnek leginkább, amelyek személyes biográfiából vagy egy aktuális társadalmi helyzetből szólalnak meg. Azok a történetek, melyek öntudatlanul hosszú ideig velünk maradnak, befolyásolják és fejlesztik személyiségünket, gondolatvilágunkat és alakítják társadalmi mítoszainkat.

Színházi események
Előadások
szep
30
Sein und Schein - Bregenzerwalder Festspiele, Ausztria
Schwarzenberg, kleiner Dorfsaal
okt
1
Sein und Schein - Bregenzerwalder Festspiele, Ausztria
Hittisau, Ritter-von Bergmann Saal
okt
5
Embracing the root - részbemutató, New York







vélemények
Kritika

Jury at Freisprung Festival 2022, Rostock
-Paperlicious -
„Milyen sivár és örömtelen lehet egy ember lelke, mielőtt történik valami, ami kibillenti mókuskerékbe kényszerített életéből? Ebben az előadásban minden papírból van… és amikor életre kel, mindent felforgat, önállósul, és kibillenti a kartonokba préselt világot a sodrából. Az individuum érvényesülése a javából, virtuóz módon és egyetlen kimondott szó nélkül előadva. Hűha! Lúdbőröztetve távozik a közönség.“

Peter Bilsing
- Frankenstein -
„Evi Arnsbjerg Brygmann, Bianka Drozdik, Eileen von Hoyningen Huene és Anastasia Starodubova nagyszerűen végzik a dolgukat, és joggal kapnak eufórikus tapsot a végén. Nagyszerű nyitány, a gelsenkircheni Musiktheater új bábszínházi részlegének első bemutatója.“

Wolfgang Schilling
- der himmel ist ja da -
„Egy szenvedélyesen játszó társulatot láthatunk, amelyben még a színpadmester is csapattárssá és táncossá avanzsál. A Christian Franke rendező körüli csapat könnyedén nyúl a társadalmi hitélet nagy kérdéseihez. Mindannyian olyan fiatalok, hogy aligha tapasztalhatták meg a valóban létező szocializmust, legalábbis politikai tudatban. De elég okosak ahhoz, hogy meg akarják kérdőjelezni a valóban létező kapitalista jelenünket.“

Elisabeth Höving
- disconnect -
„[…] Bianka Drozdik és kollégája, Eileen von Hoyningen Huene gyerekkori flashbackekkel meséli el, hogyan találkozik két fiatal nő egy buliban. Hogyan találnak egymásra párként. És hogy egy halálos, alattomos betegség – az adatok szerint a Covid 19 – miatt az egyik a halálával lopakodik ki a másik életéből, a másikat pedig fojtogató magányban hagyja. Erős érzésekkel teli, csodálatosan kísértő és hitelesen játszott előadás ez[…].“
Email : drozdikbianka@gmail.com
Telefon: +49 15163190589